Bemutatkozás

.

 Stuhl Andreának hívnak, a szépséggel már 1989 óta foglalkozom. Egészségügyi előképzés után 1991-ben végeztem kozmetikusként a kor egyik legelismertebb szakemberénél, Bártfay Zsuzsannánál. 

Szakmai múltam bővelkedik kalandokban, saját szépségszalonom  vezetése mellett szabadúszó szakmai trénerként is tevékenykedem ,több kozmetikai cég  tanácsadójaként  2005 óta. 

2016- 2018 között betekintést nyertem a vizsgáztatásba,  vizsgabizottsági delegáltként, kozmetikus szakmai vizsgákon.

Érdekvédelem:

Választott szakmám sokszor ütközik nehézségekbe, akár szakmai viták, akár gazdasági és jogi problémák miatt. Megoldási javaslatokat csak intenzív kutatás után, megfelelően alátámasztott érvek mentén lehet kidolgozni-persze, társadalmi munkában, mert ez a terület nem lehet profitorientált.

.

2019 óta elkötelezetten harcolok azért, hogy a ma itthon vitatott, de Európa számos országában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és az ázsiai országokban már szépségszakember által is végezhető innovatív kezelések hazánkban is korrekt feltételek mentén, biztonságosan és elismerten végezhetőek legyenek. Hiszem, hogy a kontrollált, magasabb eü. ismeretekkel bővített képzés és biztonságot előtérbe helyező garanciális feltételek birtokában hazánkban is elcsitulnak a viták, kitermelődik a releváns ismeretekkel rendelkező, felelős szakembergárda, akikkel az esztétikai területen dolgozó orvosok maximálisan együtt tudnak működni a vendég/páciens elégedettségére

 Ezt a tevékenységet a 2018-ban életre hívott Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületében és a BKIK XX. kerületi tagcsoportjában van lehetőségem végezni.  Előbbiben 2024-ben elnökhelyettesből elnökké váltam, utóbbiban 2024- ben szintén elnökké választottak.

Nagy örömömre szolgál, hogy a BKIK elnöksége munkámat BKIK Oklevél adományozásával ismerte el. 2022 februárjában sor kerülhetett a Bkik Kézműipari Tagozat Szépségipari Szakmai Csoportjának megalapítására, amelynek alelnöke lettem. A munkacsoport célja a szépségipari tevékenységek minőségének, biztonságának, akkreditált képzésének előmozdítása, melyet a területért felelős köztestületi alelnök teljes mértékben támogat. Rengeteg kozmetikus kollégám segíti ezt a munkát tapasztalataival, ötleteivel (amit nagyon köszönök Nekik) és számos orvos is üdvözítőnek tartja a törekvést, osztja meg tapasztalatait, illetőleg a kiszolgáló forgalmazók oldaláról is érkezik a támogatás.

 


Safe-Beauty| Biztosított szépség.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el